JÁTÉKOSOK FIGYELEM !

Következő felnőtt edzés:

szeptember 9. csütörtök

17:30

Kiemelt támogatónk

Hirdetés

Bejelentkezés



Brossúra


Hányan olvasnak?

Oldalainkat 7 vendég böngészi

Új év küszöbén állunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy végéhez közeledik a 2006-os év. A jövőbe tekintés előtt ideje számot vetni a történtekkel.
A Győr Sharks és a hazai amerikai foci szemszögéből egyaránt más volt ez az év, mint az előzőek. 2006 volt az első teljes év, amikor már hivatalos keretek között működő szövetség koordinálta az amerikai foci legfontosabb hazai történéseit.


A Sharks rögtön január elején megkezdte felkészülését a bajnokságra. Szponzori segítséggel lehetőségünk nyílt a Győr Arénában fedett pályán, műfüvön edzeni. A kiváló lehetőségek nagyot lendítettek a csapat életén. Sokan csatlakoztak már a tél folyamán a csapathoz, akik a későbbiekben kulcsfontosságú játékossá váltak. Na de ne rohanjunk ennyire előre!

A szezon első meccseit a juniorok játszották még a műfüves pályákon a Budapest Wolves juniorjai ellen két flag-football meccs formájában. Mindkét alkalommal a kis Cápák nyertek meggyőző fölénnyel.

A Sharks számára az idény nyitánya Debrecenben volt, ahol egy kicsit mindegyikünkben ott bujkált az érzés, hogy itt a lehetőség visszavágni a 2005-ös szezon rájátszásában elszenvedett vereségért. Rendkívül összeszedett játékkal sikerült 6:33-as magabiztos győzelmet elérni. Ez jó előjel volt az alig egy hónappal később induló bajnokságra nézve.

A bajnokságban első mérkőzésünket a Budapest Black Knights ellen játszottuk hazai pályán. Az akkori szóbeszéd szerint a Fekete Lovagok esőt hoznak magukkal a meccsekre. A babona beigazolódni látszott, el is eredt az eső és alaposan megnehezítette mindkét csapat boldogulását. Kemény küzdelemben végül is 12:0 lett a végeredmény a Cápák javára.


Két hét múlva Nagykanizsára utaztunk, ahol a Dunántúli amerikai foci csapatok egyik legszebb pályáján találkoztunk a Démonokkal. A meccs igazán pontgazdagra sikerült, a csaknem száz pont több mint kétharmadát a Cápák szerezték. Nagykanizsa Demons – Győr Sharks 32:66.

A bajnokságban szerzett két győzelem után meglehetősen felspannolt lelkiállapotban indultunk Zalaegerszegre, hogy egy számunkra ismeretlen csapattal küzdjünk meg, ám az időjárás közbeszólt. A sok esőzés után a pálya játékra alkalmatlanná vált a bokáig érő víz miatt. Így nem volt mit tenni, visszafordultunk.

A Sharks számára ismeretlen újonc csapattal folytatódott a bajnokság Győrben. Az Eger Heroes kevés játéktapasztalattal érkezett hozzánk, ám a hiányzó tapasztalatot bőven pótolták játékkedvvel, odaadással. Bár a végeredmény ismét komoly győri túlerőt mutató 86:6 lett, mégis komoly üzenetet hordozott minden csapat számára az a küzdeni akarás, amit az egriek mutattak egész az utolsó pillanatig.


A rájátszásban a Budapest Wolves II. látogatott el hozzánk. A döntőbe jutás volt a tét. A meccsre számos budapesti drukker is Győrbe látogatott és a két szurkolótábor kiáltásaitól zengő pályán a Sharks legyőzte az első játékrészben kissé alélt Farkasokat. Győr Sharks – ARD7 Budapest Wolves II. 29:21. Ott vagyunk a döntőben!

A döntő a BVSC stadionban került megrendezésre, ahol a Keleti csoport győztesével, a Debrecen Gladiatorssal találkoztunk. Az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe a csapatokat, heves eső áztatta a pályát. A csúszóssá vált labdával alig-alig lehetett passzolni, sőt több labdavesztés is előfordult mindkét csapat részéről a vizes labda miatt. A vezetést a Gladiátorok szerezték meg. A győri válaszra várni kellett egy ideig, ám a mérkőzés második felében a Sharks magához tért és játéka kezdett emlékeztetni saját stílusára. Sikerült 6:6-ra kiegyenlíteni egy touch-downnal, ami után a jutalomrúgás is érvényes volt. Az eredmény a fennmaradó játékidőben már nem változott, 7:6 arányban győzött a Győr Sharks. MAGYAR BAJNOKOK lettünk! Sikerült elérni a kitűzött célt.


A bajnokság lezárult, már csak a zárógála, a Pro-Bowl volt hátra a nyári szünet előtt. A gálára a szervezők, csapatunk edzőit kérték fel, hogy szervezzenek egy csapatot az ország legtehetségesebb játékosaiból. A gálameccs óriási hangulatban zajlott. Felejthetetlen élmény volt a vendégjátékosokkal közösen játszani a fővárosban.


A nyár során több helyen is igyekeztünk népszerűsíteni csapatunkat. Falunapokon voltunk, és a Szigeten is képviseltük magunkat. Némi pihenő után pedig hagyományos edzőtáborunkat tartottuk meg. Idén Veszprémben voltunk, ahol igyekeztünk minél jobban felkészülni a Blue Bowl kupára. Az edzőtáborban megalakult egyesületünk második csapata, a White Sharks azzal a céllal, hogy a kupában a kevésbé rutinos játékosok és a felzárkózott juniorok meccstapasztalatot szerezzenek.

A kupasorozatban a Fehér Cápák első ízben Veszprémben vendégeskedtek, ahol az edzőtáborból jól ismert Wildfires-szel csaptak össze. A meccs kimenetele egy percig sem volt kétséges, a győri csapat ellentmondást nem tűrve játszott. Az újonc veszprémi csapat játékának kiforratlanságát kihasználva 0:65-re győztünk.

A következő kupameccsünk Győrben zajlott a Nyíregháza Tigers ellen. Az alapszakasz csoportelsőségéért pontkényszerben játszottunk, vagyis minimálisan 61 pontos különbséggel kellett hoznunk a meccset. Ez egy ideig nagyon távolinak tűnt. Ám a játékosok elkezdtek hinni önmagukban és a lelkesedés pillanatok alatt ráragadt az egész csapatra. Egy emberként küzdött mindenki és végül sikerült a nehéznek tűnő célt is elérni. Győr White Sharks – Nyíregyháza Tigers 73:7.


A rájátszásban a Debrecen Gladiators-szal kerültünk szembe. A sokat megélt csapat erőbeli fölényével nem bírtunk. A Blue Bowl kupát a rájátszásban fejeztük be a Debrecen ellen 21:37-es eredménnyel.

Az ősz során két osztrák csapattal is megmérkőzött a Győr Sharks. Először a Gratz melletti Maria Lankowitzba utaztunk, ahol az osztrák DivízióII-es Styrian Stallionssal játszottunk egy barátságos mérkőzést. Az osztrákok az általunk megszokotthoz képest némileg más stílusú játékot játszottak. A zöld-feketék aznap hozták egész évi legjobb játékukat. Styrian Stallions – Győr Sharks 28:14.

A második külhoni mérkőzésünk az osztrák DivízióII. döntős csapata, a Wienna Knights ellen zajlott Frauenkirchenben a Seewinkel Challenge-en. Az összecsapás megmutatta a különbséget a magyar liga és az osztrák másodosztály között. Nem a technika, nem a tapasztalat, még csak nem is fizikai erő döntött. A sebesség annál inkább. A bécsi gárda jóval fürgébb játékára nem találtuk igazán a hathatós megoldást. A végeredmény 35:13 a bécsiek javára.

A szezonzáró mérkőzés a Budapest Black Knights ellen sajnos nem jött létre. Ezzel véget ért az idei meccsszezon. A munka azonban nem ért véget. A következő szezon kezdetéig sok munka áll előttünk ennek tudatában dolgozunk a jövőn. A tél beálltával visszatértünk oda, ahol kezdtük az évet, a Győr Arénába.

A Győr Sharks sikeres éven van túl, ami még komolyabb kihívásokat vetít előre.
A jövőt illetően 2007 február 10-én nemzetközi aréna football-t szeretnénk rendezni összesen 6 csapat részvételével, továbbá indulunk a MAFL 2007-es bajnokságának I. Divíziójában. A jövő tehát izgalmakbab bővelkedőnek ígérkezik.