| 2009 október 25
Cowboys - Sharks: 20-23
Ezzel döntős a Győr Sharks, ellenfél a Budapest Wolves! Parádésan indult a találkozó, ugyanis az első két drive során 13 pont született. Becs László (#81) közel 75 yardos visszahordása megalapozta a támadás sikerét, hiszen az offense-nek mindössze 17 yardot kellett megtennie. Ezt a távot Kohut Dávid (#22) és Szabó Gábor (#7) futásai rendezték le, a végén Kohut volt eredményes 4 yardról, Szentmihályi Ádám (#89) extrája azonban a falba vágódott, így maradt a 0-6.
Aztán jött az elegáns válasz a Cowboystól, akik az igen sokat cserélő vendég védelmet no-huddle offense-szel lepték meg. Két középső futás után Michaletzky Bálint (#15) az utolsó utáni pillanatban adta át a labdát Varga Istvánnak (#43), és a tight end a remek blokkoknak köszönhetően meg sem állt a célterületig. Varga Arnold (#26) magabiztos rúgásával megvolt az előny a hazaiaknak.
A folytatás már inkább megfontoltabb játékot hozott. Farkas Géza (#50) sackje után Szentmihályi elkapásban, míg Kohut futásban jeleskedett, de egy rossz snap után Paukovics Tamás (#99) és Farkas szerelték nagyon hátul Gallai Dávidot (#18), így a biztos pontszerző pozícióból harmadik és 43 lett a Sharksnak, jöhetett tehát a punt.
A Cowboys válaszul két negyedik kísérletet is átvitt, és másodszor is az end zone-ban kötöttek ki. Ezúttal Rácz Benedek (#88) elkapása hozta meg a hat pontot, Varga pedig másodjára sem hibázott.
Az előny növelése után villant a védelem, onnan is a veterán alakulat. Előbb Kelemen Sándor (#80) osztott ki egy 11 yardos sacket, majd Farkas Géza szedett össze egy fumble-t, így az offense máris 6 yardon találta magát. Ez a táv pedig gyerekjáték volt nekik, előbb Jánosi Gábor (#27), majd egy offside vitte őket előre, végül pedig Michalitzkynek nyitott utat középen a fal. Az extra azonban laposra sikeredett, így félidőhöz közeledvén 20-6-ra nőtt a hazaiak előnye.
A Sharks gyorsan megkezdte volna a felzárkózást, de holding miatt visszafújták Kohut 70 yardos TD futását, 10 yardos büntetést pedig nem tudták ledolgozni, így rúgtak. A szerencse azonban majdnem melléjük állt, ugyanis Veréb Zsolt (#86) elejtette a labdát, melyre Kárpáti Balázs (#30) vetődött rá leghamarabb, megmentve csapatát a labdavesztéstől. Sokra azonban nem mentek, három középső futás után a punt mellett tették le a voksukat.
A Sharks is hasonló eredménnyel zárt, három futás után rúgtak, azonban Veréb ismét hibázott – ezúttal már el tudták tőle venni a labdát, így maradhatott fent a győri offense. És ez a lehetőség már elég is volt nekik, pedig alig 2 percük maradt 50 yardra. Két futás és egy rossz passz után Becs csinált bohócot a Cowboys védelméből – testcselekkel 4-5 védő között jutott el 1 yardra, az idő azonban vészesen fogyott. Szabó elsőre nem tudta begyötörni, és amíg a bírók azt nézték, hogy az embertömeg alatt sikerült-e áthaladni a gólvonalon, addig az óra is megállt, majd a következő kísérlet előtt a Cowboys időkérése tartotta a maradék másodperceket. Másodikra pedig már nem hibázott a vendég alakulat, Schwarz tört ki balra, Szentmihályi pedig nem hibázott a rúgással, így 20-13-ra zárkózott a Sharks a félidő előtt.
A Cowboys két rövid Andre Bynoé (#34) futással és egy pontatlan átadással kezdett, míg a győrieket egy defensive pass interference segítette a jó futások és passzok mellett. A drive vége pedig Schwarzról szólt, aki a 24 yardot négy futásból letudta, majd ismét jött Szentmihályi, és ezzel már egyenlő volt az állás 20-20-nál (20-6-ról).
Tehát lényegében a harmadik negyed közepén újra elkezdődött a mérkőzés. A Cowboys másodszor is 3 and outot hozott össze, amit a védelem javított, pontosabban csak javított volna. Kárpáti Balázs tisztán szedte ki Kohut kezéből a labdát, majd futott vele vissza a célterültig, a bírók azonban belefújtak a játékba, így maradt a Sharksnál a labda, de nem sokáig. Egy újabb rossz snap miatt 35 yard állt előttük, ez pedig soknak bizonyult, és mivel a hazaiak trükkös játékot szimatoltak a punt során, nem küldtek fel visszahordót – pechjükre. A Sharks 2 yardon downolta a labdát. A szorult helyzetből ugyan kijutottak, de utána megakadtak a Cowboys támadói, de a puntjukat három játékkal később győri oldalról is rúgás követte. Jánosi futásával indult a Cowboys drive, majd Veréb követett el ismét – ezúttal végzetesnek bizonyuló – hibát, ugyanis elkapása után kiejtette a labdát, így jöhettek ismét a Cápák, saját 36 yardosukról.
Szépen haladtak a Cowboys vörös zónája felé, de egy sikertelen átadás után (ami harmadik és 8-at hozott volna) Kelemen Sándor odaszólt valamit, amire repült is a zászló és a 15 yard. A veterán védő pedig hiába javított egy negatívban megfogott futással, három playjel később Szentmihályi 25 yardos mezőnygólja a vezetést – és mint már tudjuk, a továbbjutást – jelentette a Sharksnak.
A Cowboysnak 2 perce maradt a fordításra (egy kis deja vu az alapszakaszi meccsről), de Bynoé és Michaletzyk futásai után Kalovits Gábor (#85) kétszer is rossz labdát kapott. A vége azonban még messze volt, a Sharksnak kellett a first down. Érkezett azonban Schwarz és zsinórban ötször ugyanaz a play (harminchat keresztblokk), és ez azt jelentette, hogy Szabó két letérdelésével a Sharks bejutott negyedszer is a Hungarian Bowlba, ahol társa az a Budapest Wolves lesz, akik ellen az első finálét vívták.
Forrás: mafl.hu Koroknai Gergely











