Kiemelt támogatónk

Hirdetés

Brossúra


Bő egy hónappal ezelőtt Budapesten, kiváló körülmények között találkoztak először a Cápák a Wolves II-es csapatával a III. Hungarian Bowl kiírásában. A fővárosi telt lelátót és nyarat idéző időjárást kiválóan másolták a győriek. A találkozót megelőzően bizakodhattak abban, hogy az akkori győzelmet (41-26) is sikerül megismételni.


A Sharks úgy kezdte a mérkőzést, ahogy azt előző nap eltervezték. Futások és egy hosszú passz, nem is lehetett más a drive vége, mint egy touchdown. Szabó Gábor passzát Becs László tight end váltotta pontokra. A jutalomrúgás kimaradt, így a képzeletbeli eredményjelző hamar 6-0-ás hazai előnyt mutathatott. A folytatás nem volt ennyire édes, a Farkasok egyenlítettek és az extra pontjuk is sikeres volt. Ha csak egy ponttal is, de a maguk javára fordították az eredményt (6-7). Megnyugtatva a győri szimpatizánsokat, ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy a Wolvesnak több pontja volt, mint a kék-fehér Cápáknak. A második negyedet hosszú driveval nyitották a győriek, a támadás végét Schwarz Ferenc futása koronázta meg. A Sharks edzői két pontos kísérlet mellett tették le voksukat, ez azonban kimaradt (12-6). Ha két pontos kísérlettel nem sikerül 7 pont előnyt szerezni, akkor megpróbálták másképp. Nem kellett sokat várnunk, míg a Wolves irányítója azt vette észre, hogy a saját endzonejában fekszik, safety! A különbség egy TD-nyire módosult (14-7).

A félidőben mindkét csapat pom-pom lányai színvonalas műsorokat adtak elő a csapatok szurkolótáborai nagy örömére. Egy gyors szendvics és egy hideg üdítő elfogyasztása után máris folytatódott a találkozó.

A Farkasok lassan, de biztosan, több esetben a Cápákat súlytó büntetések segítségével haladtak előre. A támadás végén sikeres field goal kísérletet hajtottak végre (14-10). Ettől a pillanattól kezdve totális dominancia mutatkozott, amit a Sharks diktált. A harmadik negyed végén és a negyedik negyed elején egy-egy futott touchdown került még fel a Cápák pontlistájára. Ezalatt a Wolves II-nek több alkalommal reménytelen helyzetből is meg kellett próbálnia a negyedik kísérletet, természetesen ezek nagy része kudarcba fulladt. A utolsó döfést 3 perccel az összecsapás vége előtt Benke Márk TD-t érő irányítófutása jelentette, mely egyben be is állította a hivatalos végeredményt.

Győr Sharks 34 (14) - (7) 10 Budapest Wolves II.
Nézőszám: 250

Írta: Benke Márk