Kiemelt támogatónk

Hirdetés

Brossúra


MAGYAR AMERIKAI FOOTBAL SZÖVETSÉG
ELNÖKSÉGÉNEK

2011/017. számú határozata
Az Elnökség, 2011. augusztus 17. napján tartott értekezlete során megtárgyalta a 2011. HFL bajnokság megrendezésének ügyét, amelyben kialakult helyzetre tekintettel az alábbi h a t á r o z a t o t hozza:


Az Elnökség a 2011. évre meghirdetett HFL kiemelt magyar bajnoki versenysorozat megkezdését 2012. év azonos időszakára halasztotta.

INDOKLÁS

Hosszú hallgatás után az összefogás erejéről, jelentőségéről, a nemzetközi szereplés fontosságáról, a szakmai fejlődés lehetőségeiről beszélgetünk Grátz Vilmossal, a Győr Sharks vezetőedzőjével.

Bővebben...

Kicsivel egy óra után begördült a fehér Cadillac Elvissel, aki jól ismert dalaival megnyitotta az V. Hungarian Bowlt. A mérkőzésen már az első percektől lehetett látni, hogy szoros lesz a találkozó, arra azonban kevesen számítottak, hogy ennyi izgalmat tartogat majd a 2009-es döntő. Pedig alakulhatott volna simábban is mérkőzés, legalábbis a Wolvesnak az elején kétszer is megadódott a lehetőség, hogy pontokhoz jussanak. Rögtön az első drive-juk a Sharks 3 yardosáig jutott, itt azonban – elsősorban Becs Péter (#50) három tackle-jének köszönhetően elakadtak, és végül negyedikre is megfogták Erdélyi Norbert (#45) jobbra tartó futását. Becs végül 10 tackle-lel fejezte be a találkozót, mint a győri védelem legjobbja. Sokra azonban nem ment a Sharks a labdával, három Schwarz Ferenc (#42) futás után puntoltak, míg a Farkasok ismét a gólvonalat vették célba, ezúttal viszont Csizmazia László (#25) fumble-je miatt nem szereztek pontokat – a labdát Roznjik Csaba (#8) verte ki és ő is szedte össze az end zone-ban.

Bővebben...

Cowboys - Sharks: 20-23
Ezzel döntős a Győr Sharks, ellenfél a Budapest Wolves! Parádésan indult a találkozó, ugyanis az első két drive során 13 pont született. Becs László (#81) közel 75 yardos visszahordása megalapozta a támadás sikerét, hiszen az offense-nek mindössze 17 yardot kellett megtennie. Ezt a távot Kohut Dávid (#22) és Szabó Gábor (#7) futásai rendezték le, a végén Kohut volt eredményes 4 yardról, Szentmihályi Ádám (#89) extrája azonban a falba vágódott, így maradt a 0-6.
Aztán jött az elegáns válasz a Cowboystól, akik az igen sokat cserélő vendég védelmet no-huddle offense-szel lepték meg. Két középső futás után Michaletzky Bálint (#15) az utolsó utáni pillanatban adta át a labdát Varga Istvánnak (#43), és a tight end a remek blokkoknak köszönhetően meg sem állt a célterületig. Varga Arnold (#26) magabiztos rúgásával megvolt az előny a hazaiaknak.

Bővebben...