| 2009 szeptember 21
Az Újpest Bulldogs juniorjai megkezdték szereplésüket a Junior Kupában. Rögtön az első mérkőzésen Magyarország egyik legjobb csapatával kerültek össze, a győri Cápák csak az utolsó másodpercekben kaptak ki a múlt héten az eddig itthon veretlen Farkasoktól.
mafl.hu cikke:
A Kutyák már nagyon várták, hogy pályára léphessenek és egyáltalán nem vallottak szégyent. A mintegy 20 főből álló keret eredetileg egy 7 főből álló csapatoknak kiírt bajnokságba nevezett - elsősorban a szűk keret miatt - azonban kevés csapat nevezett, így végül összevonták az első osztályú csapatok számára kiírt 9 fős csapatok bajnokságával.
Az elejétől kezdve kérdéses volt, vajon tudja-e tartani a lépést a 18 főből álló Bulldogs a 40 játékossal érkező Cápákkal. A Bulldogoknál a játékosok nagy része pihenő nélkül játszott a támadóknál és a védelemnél egyaránt, néhány játékos szinte ájulásig hajtotta ki magát.
A mérkőzés első támadássorozatából pontokat szereztek az ügyesen játszó Cápák, a Kutyákon látszott a megilletődöttség és az első mérkőzés okozta drukk. A támadóknál egészen a harmadik negyedig kellett várni, hogy beinduljon a gépezet, azonban ekkor már a Cápák sem tudták megállítani a rendkívül lendületes futásokat. Sajnos ekkor már tetemes előny birtokában voltak a Cápák, hiszen a félidőre 20-0-ás győri vezetéssel vonultak a csapatok.
A mind támadásban, mind védekezésben lendületet kapó hazai csapat a negyedig negyedben is életben tartotta a reményt, tovább zárkózott és pár perccel a lefújás előtt 20-13-ra zárkózott fel.
A negyedik negyed vége kissé kaotikusan alakult, nem csak a játékosok keresték a helyüket pályán, végül a Cápáknak sikerült újabb pontokat elérniük, ezzel beállítva a 27-13-as végeredményt.
A legvégén mindent megpróbált a hazai csapat, ám a játékidő letelte miatt nem tudták befejezni az utolsó támadássorozatukat.
Összességében megérdemelten nyert a Győr, ám a Kutyák is emelt fővel hagyhatták el a pályát, lejátszották történetük első junior mérkőzését, megszerezték első TD-jaikat és méltó ellenfélnek bizonyultak egy sokkal rutinosabb és nagyobb múlttal rendelkező csapatnak.
Jövő héten a Cowboys juniorjai ellen kell felvenni a kesztyűt, egy újabb Divízió I-es csapat és egy újabb kőkemény ütközet vár a Kutyákra, míg a Sharks legközelebb a Titans juniorjait fogadja.










