Kiemelt támogatónk

Hirdetés


Bejelentkezés



Brossúra


Hányan olvasnak?

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Veretlenül került a Győr Sharks az EFAF Challenge Cup rájátszásba, miután hazai pályán esélyt sem adott a Vrbas Hunters csapatának.
A 15:00-ra kiírt kezdőrúgást csak késéssel sikerült megejteni, mivel a Vrbas Hunters busza a tervezettnél később érkezett meg. A nap sugarai itt-ott még előtűntek az egyre sötétebb felhők közül és a szél is folyamatosan fújt. Ennek ellenére kb. 400 néző látogatott ki a mérkőzésre.
A kezdőrúgás után a Hunters kezdhette meg első támadását, ám a győri védelem gyorsan feltartóztatta futásaikat és csakhamar puntra kényszerítette a vendégeket. A visszahordás után a Cápák saját 46 yardos vonalukról indíthatták támadásukat és rögtön egy 15 yardos futással mutatkozott be a vendégeknek Schwarz Ferenc a 42-es mezben. Őt követte a 22-esben játszó Kohut Dávid, aki jó hat yarddal vitte előrébb a Cápákat. A harmadik playben egy rövid passzt kapott a 29-es Gurumlai Gábor, aki 25 yardról indulva meg sem állt az ellenfél endzone-jáig, megszerezve ezzel a győriek első pontjait. Az extra rúgás sikerült, az állás így 7:0-ra változott.

Ezt követően a Sharks kickoffja meg sem állt a Hunters célterületéig, amit a szerb játékosok csak a saját 11 yardos vonalukig tudtak visszahordani, így innen kezdhették meg próbálkozásaikat. Passzokkal próbált előre törni a Hunters, de a szerb támadókat ismét megállították a győri védők. Így ismét csak punttal zárult a Hunters támadása, amit a Sharks a Hunters 28 yardosáig hordott vissza. A cápák innen két futással rögtön az ellenfél 2 yardosán állhattak, ahonnan egy középső erőfutással ismét touchdownt sikerült elérni, ezennel Schwarz Ferencnek. Az extra kísérlet során a bírók szerb szabálytalanságot ítéltek, így újra kellett rúgni, de ez sem volt akadály az újabb győri pontok előtt. Az állás ezennel 14:0 a Győr javára.

A hazai pontszerzést követő győri kickoff rúgás az ellenfél 10 yardosáig szállt, ám a visszahordás megállítása némileg nehézkesre sikeredett, így a Hunters egészen félpályáig jutott. A Hunters most váltogatva kezdte használni a passz és a futójáték adta lehetőségeket. Egy sikeres szerb passzt követően azonban az elkapó elejtette a labdát, amit a Cápák meg is szereztek, a támadás jogát mégsem kaphatták meg egy győri facemask miatt. Így 15 yard előnyhöz jutva ismét kezdhették támadásukat a vendégek. Innentől ismét passzokkal operált a Hunters, nem túl sok sikerrel. Negyedik próbálkozásukkal a győri kaput vették célba és sikerült is mezőnygólt elérni, így szépítettek az álláson 14:3-ra.

A Hunters kirúgását követően a 81-es mezben játszó Becs László a 20 yardos vonalig szálló labdát a Sharks 42 yardos vonaláig hordta vissza. Mielőtt azonban megkezdhette volna támadását a Cápák csapata, sárga zászló jelezte, hogy a bírók valamit nem találtak rendben és valóban… 12 szerb játékos tartózkodott a pályán, így a Cápák 5 yarddal közelebb kerülhettek az ellenfél endzone-jához. Ezt követően a Sharks a jól megszokott futásokkal operálva haladt előre, de saját hibáik hátráltatják őket a töretlen előrejutásban. Ekkor győri időkérés következett. A rendezett sorokkal ismét felálló Sharks ekkor egy szélre indított passzal lepte meg ellenfelét. A passzt elkapva az 5-ös mezt hordó Kövecses Attila egészen a Hunters 3 yardosáig jutott el, mielőtt kilökték a pálya oldalvonalán.

Az első negyed itt ért véget. A térfélcsere után Kohut Dávid egy jobbra futással rögtön pontokra is váltotta a kiváló lehetőséget. Az extra pont is hiba nélkül sikerült, így az állás 21:3-ra módosult.

A győri kickoffot követően a Hunters saját 20 yardosáról indult. Ismét csak a passzokat erőltette a Hunters, de mindhiába. A támadás vége három passz után ismét puntba torkollott. A támadás jogát megszerző Sharks azonban nem indult meg rögtön saját 38-asáról. A 7-esben játszó Szabó Gábor irányító az első play előtt időt kért. A tanácskozás után kiváló csapatmunka eredményeként a 79-es Chris Johnson és Schwarz Ferenc remek blokkjait ügyesen kihasználva haladt előre Kövecses Attila jó 27 yardot, így már a Hunters 35 yardosán állt a Cápák támadó csapatrésze. A szerb védelem erősen szétzilált állapotán időkéréssel próbált úrrá lenni a Hunters edzői stábja kevés sikerrel. A következő playben ugyanis a 89-es Szentmihályi Ádám egészen a 8 yardos vonalig tört előre. A pontok nem is várattak magukra soká, hiszen a következő playben Kohut Dávid kapott labdát és jó szokásához híven ismét berobogott a Hunters endzone-jába. A jutalomrúgást a szerb védők blokkolták, így az eredmény 27:3.

A győri kirúgás az ellenfél 15 yardosáig szállt, ahonnan 10 yardot tudtak csak előre haladni. A vendégek támadása gyorsan kínszenvedéssé vált, hiszen rögtön első próbálkozásukat 8 yard veszteséggel és a 75-ös Kiss János megmozdulása révén egy sack-kel zárták, majd egy sikertelen futókísérlet következett. A gyenge kezdés folytatása sem volt rózsásabb, hiszen csupán a szerencsének köszönhetően tudták a Hunters támadói elejtett labdájukat visszaszerezni. A már-már szokásossá váló punt sem hozott megváltást a Hunters számára, hiszen nem sikerült visszaszorítaniuk a Cápákat saját térfelükre. Az ellenfél 42 yardosáról jöhettek a győri támadók. A következő két győri futást sikerült a vendégeknek viszonylag jól megállítaniuk, ám harmadik kísérletre Szentmihályi Ádám sebességével már nem bírtak. Ismét csak győri Touchdown növelte a hazai pontokat, ami után az extra pont is sikeres volt. Az állás így már 34:3.

A Hunters a következő drive-ban egy rossz passzal nyitott, amit két győri bemozdulás követett, majd egy középre dobott passzal saját erejükből is haladtak előre további 7 yardot. Ekkor időt kért a vendég csapat, hogy aztán egy futással próbálja meg megszerezni a first downhoz hiányzó 3 yardot. A Sharks védelme azonban villant és 3 yardnyira visszaszorították a Hunters támadóit, így ismét szerb punt következhetett.

A következő győri drive-ot a Sharks ifjú irányítója, a 11-es számú Gallai Dávid vezette. A jól induló futásokat azonban előbb egy győri szabálytalanság, majd egy rossz snap miatti fumble állította meg. A szabad labdát a Hunters megszerezte, így a támadás joga átkerült hozzájuk. A megszerzett lehetőséggel azonban nem tudtak élni a vendégek. Előbb false starttal hátráltatták magukat, majd ők is egy rossz snap miatt elveszítették a labdát, amit Kiss János szerzett meg. Az újabb győri támadásra visszatért irányítani Szabó Gábor. A jól bevált futások sorozata következett ekkor, amiből egyaránt kivette részét Szentmiháyi Ádám, Kohut Dávid és Schwarz Ferenc. A futások utáni első hazai passzkísérletet még le tudta védekezni a vendég csapat, de a második passz már magabiztosan landolt Kiss Zoltán kezében, aki újabb 6 ponttal gazdagította csapatát. Az extra kísérlet előbb győri bemozdulás miatt maradt ki, másodjára pedig a kapu mellé szállt, így az állás másodpercekkel a félidő előtt 40:3-at mutatott.

A szünetig nem is maradt már idő csupán egy győri kirúgásra. Ekkor már az erősen beborult égen a távolban villámok is cikáztak és itt-ott az eső is szemerkélni kezdett.
A második félidő a Hunters kezdőrúgásával indult, amit a Sharks speciális csapata az ellenfél 38 yardos vonaláig hordott vissza. A Cápák drive-jukat Szabó Gábor irányítófutásával kezdték meg, majd két sikertelen passzkísérlet következett. A negyedik kísérletnek is nekiveselkedett a hazai gárda, aminek eredménye egy jó elkapás lett és sikerült first downt elérni. Ekkor már a Hunters 22 yardosáról támadhatott a Sharks. Gurumlai Gábor 8 yardos futását egy szép passz követte Schwarz Ferenc felé, ám az elkapás nem sikerült. Ekkor a Hunters időt kért. A következő playben a Huntersnek sikerült Kövecses Attilát jó 4 yarddal visszaszorítani. Ekkor Grátz Vilmos, a Sharks edzője is időt kért. A megbeszélés után a Cápák ismételten nekifutottak egy negyedik próbálkozásnak, ami ismét sikeres passzt eredményezett Szentmihályi Ádám elkapásával, akit a gólvonal előtt 2 yarddal sikerült megállítani. A hazaiak nem tétováztak, a lehetőséget gyorsan ki is használta Gurumlai Gábor és újabb touchdown került a neve mellé. Az extra pont sikeres volt, így az állás 47:3-ra változott.

A győri kickoff utáni vendég támadás ismételten rövidre sikeredett. Egy rossz snap után 17 yarddal szorultak hátrébb a szerb támadók, majd irányítófutással próbálkoztak, ám azt a 38-asban játszó Méhes Ernő megállította további egy yarddal visszaszorítva a szerb támadást. A harmadik próbálkozást a 36-os Krausz Béla állította meg rendkívül határozottan, így ismét punt következett a szerb oldalon az célterület közeléből. Ennek meg is lett az „eredménye”, ugyanis a longsnap rosszul sikerült. A labda az endzone-ba szállt, ahol a 10-es Ipkovics Gábor hathatós közreműködése révén safety-t ért el a Sharks. Az állás így 49:3 lett.

A Hunters kickoffját Becs László a Sharks 43-as vonaláról a Hunters 44 yardos vonaláig hordta vissza. Ismét pályára lépett a junior csapatból delegált irányító Gallai Dávid, és rögtön touchdownnal nyitota újabb szereplését, a 88-as Rácz Balázs asszisztálása mellett. Az extra lehetőséget most kétpontos variációra váltotta a Sharks. A Hunterst meglepve Becs László Schwarz Ferencnek passzolta a labdát, aki simán nyargalt be a vendégek célterületére. Az eredmény ezzel 57:3-ra változott.

A győriek kickoffja közben egy szerb játékos mélyblokkolt, így a Hunters az amúgy is gyenge (csak a saját 15 yardosukig elérő) visszahordást követően a saját 10 yardosukról indíthatta támadását. Rögtön össze is szedtek egy sack-et a győri védelemtől, amit egy rossz passz követett. Harmadjára ismét passzal próbálkoztak, ám a védőfalból Lepedus Zoltán belenyúlt a passzba, így ez is sikertelen lett. A vendégek így teljesen beszorulva saját célterületükre az endzone-ból voltak kénytelenek puntot rúgni. A visszahordás a Hunters 26 yardosáig jutott el. Ekkor a Gallai-Rácz kettős ismét remekelt és elsőre touchdownt ért el, ami után a jutalomrúgás is sikeres volt. 64:3

A győri kickoff-ot követően passzal próbálkozott a Hunters támadó egysége, ám előre haladni nem tudtak belőle, így maradtak saját endzone-juktól 25 yardnyira. Ekkorra már javában esett az eső, ami a mérkőzés végéig hol több, hol kevesebb intenzitással ki is tartott. Az utolsó negyed is kezdetét vette. A Hunters támadása kifulladt és puntra kényszerültek, ám az sem sikerült. A Sharks a Hunters egyyardos vonaláról támadhatott. A Hunters ekkor időt kért. Azonban a vendégek eltaktikázták magukat és Gallai Dávid QB-snake-vel növelhette a győri pontokat, majd a jutalomrúgás is betalált. Tehát 71:3 lett az állás a szakadó esőben.

Ekkor az eső jegesesőre váltott. A Hunters a rossz idő ellenére azért próbálkozott. Egy hosszú futással még megkísértették a pontszerzés lehetőségét, ám a győri védelem kihagyása csupán pillanatnyinak bizonyult. A mérkőzés hátra lévő részében a Hunters támadóinak már valódi esélyük nem volt a szépítésre. Sőt az utolsó percekben egy újabb safety-vel beállította a Győr Sharks a meccs végeredményét.

Győr Sharks vs. Vrbas Hunters 73:3

Ez a legtöbb szerzett pont egy mérkőzésen és a legnagyobb arányú különbség is a Challenge Cup eddigi mérkőzésein. A Győr Sharks ezzel tehát veretlenül megnyerte az A csoportot. Ezzel kivívta a jogot magának, hogy a Challenge Cup rájátszásában hazai pályán fogadhassa a B csoport második helyezettjét. A B csoport sorrendje még nyitott. A lehetséges ellenfelek a rájátszásban a Kragujevac Wild Boars (Szerbia), illetve a Reggio Emilia Hogs (Olaszország). Mindkét csapat nagyon komoly erőt képvisel, ezért a Sharksnak is rendkívül komolyan kell vennie a felkészülést az elkövetkező hetekben.

És persze minden egyes hazai szurkolóra is nagy szükség lesz, hogy a pálya széléről még hangosabban biztassuk csapatunkat az eredményes szereplés érdekében!

Fekete A.