2009 május 18
A Győr Sharks bemutatkozó mérkőzése jól sikerült a Challenge Cup-on a Pomorze Seahawks ellen Gdanskban.
MAFL.HU CIKKE:
Eredeti cikk: http://www.sportmedia.hu/amerikaifoci/2009/efaf.php?itemid=1711&blog_id=15
Először lépett pályára magyar csapat EFAF által szervezett sorozatban, és rögtön győzelmet is arattak – a sikert a Győr Sharks csapata érte el. Ellenfelük, a Pomorze Seahawks nem volt ilyen szerencsés, ráadásul a lengyel csapatoknak általában sem terem sok babér EFAF tornán – a negyedik lengyel EFAF meccsen már a negyedik vereségüket szenvedték el.
A találkozó jól indult a Sharks számára, mely igen csak konzervatív játékkal rukkolt elő Gdanskban. A győriek a négy negyed alatt mindössze háromszor próbálkoztak passzal, minden más esetben futójátékot választottak. Ennek meg is volt az eredménye, hiszen így is meglett a siker, valamint a Seahawks is szépen fáradt. Raádásul az egyik legjobbjuk, a középső linebacker Michael Garbowski az első félidő végén kénytelen volt kiállni sérülés miatt.
Az első negyedben Kiss Zoltán nyolc yardos TD-je hozta meg a vezetést a Sharksnak, melyet a második negyedben Schwarz Ferenc hasonló hosszúságú touchdownja követett. Eközben a Seahawks nem nagyon találta önmagát, a Győr szépen tartotta őket – bár tarthatták volna jobban is, ugyanis a rengeteg pontatlan átadást rendszerint csak szemmel követték, a secondary nem tudott egy interceptiont sem csinálni.
A szünet után kissé ráült az eredményre a Sharks, és ez meg is látszott az állás alakulásán. A harmadik negyed nyitásaként Jakub Muraszko szerzett egy 84 yardos visszahordás TD-t. Schwarz Ferenc második alkalommal szerzett 8 yardról TD-t válaszképp, azonban a hazaiak felzárkózásának még nem volt vége. Maciej Siemaszko 10 yardos átadásával, melyet Tomasz Moskal húzott le, már 12-19-volt, míg a negyedik negyed elején ismét Siemaszko passzolt – ezúttal Sebastian Krzysztofek jegyezte a TD elkapást. A Seahawks 0-13-ról jött vissza 18-19-re, azonban sokáig nem örülhettek, hiszen a Szabó Gábor által futott 2 yardos TD, és a Kiss által értékesített kétpontos ismét megnyugtató Sharks fölényt hozott. A végéig már nem változott az állás, a Sharks 18-27-re nyert.
Bár nem a Seahawks volt a találkozó előtt az esélyes, a végén mégis csalódottak voltak a vereség után, hiszen igen közel voltak a Sharkshoz – egyszer mindössze 1 pont volt a különbség, és a végére kialakult 9 pontos differencia sem volt túl sok. Azonban egyetlen extrát sem értékesítettek, de nem csak ezen múlott.
A Sharksnál több meghatározó játékos is hiányzott, többek között Kohut Dávid sem játszott, de a győzelem így is meglett a győrieknek. A Seahawks ellen ez volt a fő cél, és miután sikerült túlélniük a rettentő hosszú túrát, nekiállhatnak készülni a Klek Knights elleni mérkőzésre – mely könnyen lehet, hogy a csoport első helyéről dönt majd. Az EFAF Challenge Cup A csoportjában jelenleg a Knights és a Sharks is 1 győzelemmel áll, míg a Seahawks és a Hunters eddig egyszer kapott ki.











